Esettanulmány
Az óriás pandák búcsút intettek Kínának
2007. szeptember 07.
Nagy pillanat volt a két óriás panda életében, amikor elhagyták eddigi otthonukat és felkerültek egy TNT kamionra, hogy körbeutazzák a Földet, és eljussanak új otthonukba Spanyolországba, a madridi állatkertbe. Bing Xing és Hua Zuiba utazásának második napja egy megható búcsúünnepséggel kezdődött, amely az óriás pandák megmentésével foglalkozó chengdui kutató központtól a chengdui repülőtérig tartott.
Innen Sanghaiba utaztak, majd közvetlenül Madridba, elhagyva ezzel szülőhelyüket egy 10 éves tartózkodásért, amely része a Kína és Spanyolország között fennálló Óriás Panda Megmentő Együttműködési Programnak.
Mikor a pandák megérkeztek Sanghaiba, azonnal elhelyezték őket éjszakai pihenőre egy nagy légkondicionált járműbe, ahol szigorú orvosi felügyelet alatt álltak.
Reggel a pandákat beszállították a TNT 747-es Boeing teherszállító gépébe, hogy megtegyék a csaknem 14 óráig tartó utat közvetlenül Madridba. Bing Xinget és Hua Zuibát a leszállásnál ünneplő spanyolok köszöntötték, ezután pedig a TNT elszállította őket a madridi állatkertbe. Rövid szünet után, amely segítette az aklimatizációjukat a helyi környezethez, királyoknak kijáró hivatalos üdvözlő ünnepségben részesültek.
"Az élő állatok szállítása rendkívül összetett logisztikai folyamat" - magyarázta Jesús Fernández Morán, a madridi állatkert technikai igazgatója. "Korábbi együttműködések miatt már ismertük a TNT-t, és meg voltunk győződve arról, hogy képesek teljeskörű megoldást nyújtani egy ilyen típusú műveletre is."
“Büszkék vagyunk arra, hogy a Parques Reunidos Csoport minket választott ennek a rendkívüli szállításnak a megszervezéséhez. A szoros tranzit idő, az állatorvosok folyamatos jelenlétének biztosítása nyilvánvaló, hogy mennyire fontos volt ebben az esetben. A TNT elkötelezett az iránt, hogy értéket teremtsen patnerei számára, iparágtól függetlenül.” - tette hozzá Gonzalo Chico Barbier a spanyolországi TNT ügyvezető igazgatója.